Gyakori kérdések

  • Hogyan gyógyulhatok meg a lehető leggyorsabban, amikor az orvosi diagnózis szerint a veséim működésképtelenek, vagy várhatóan hamarosan azok lesznek?

    • 15 eGFR (egy laborérték, ami a vérvizsgálatot követően a leleten feltüntetésre kerül) a határa a gyengén működő/működésképtelen vesefunkciónak. Ekkor már lehetőségünk van transzplantációs várólistára kerülni. A várólistára kerülés feltétele kb. 10-12 különféle irányultságú szakorvosi vizsgálat elvégzése (mellkas-röntgen, szemészet, urológia, stb.). Ezeket érdemes időben elkezdeni! Nephrológus szakorvosa mindezekről bővebb tájékoztatást tud adni, és ő is utalja be Önt az előírt vizsgálatokra. Várólistára kerülést követően két módon is jó eséllyel teljes és gyógyult életet lehet élni.
  • Melyik ez a két lehetőség?

    • Új szervet kaphatunk egyrészt ún. agyhalott donortól. Az Eurotransplant nevű nemzetközi szervezet országhatárokon átívelő együttműködésének köszönhetően ezek ma már nemcsak Magyarországról érkezhetnek a szervátültetésre várók részére, hanem nyolc másik európai tagországból is! A szervátültetés másik módja az ún. élődonáció, amikor az átültetésre kerülő szervet egy élő személytől kapjuk (jellemzően szülő, testvér, rokon, barát, házastárs, stb.). Természetesen az élődonációt megelőzően a donorra is előzetes kivizsgálás vár. Egymással nem egyenesági rokoni, valamint vérszerinti kapcsolatban lévők számára (barát, házastárs) a törvény ún. etikai vizsgálat elvégzésének kötelezettségét is előírja, amely során az illetékes Egyetem Etikai Bizottsága vizsgálja a tervezett élődonációt jogi és erkölcsi szempontból.
  • Mi van akkor, ha a potenciális donor egészségügyi szempontból transzplantációra alkalmas, ám nincs közöttünk vércsoport és egyéb egyezőség?

    • 2014. óta már Magyarországon is lehetőséget biztosít a törvény az ún. keresztdonációra. Erről a Transzplantációs Klinikákon kérhet és kaphat bővebb felvilágosítást és információt.
  • Kell-e dializálni a transzplantáció előtt?

    • A transzplantáció elvégzésének nem feltétele a dialízis! Csak kivételes esetekben, bizonyos betegségeknél szükséges a transzplantációt megelőző dialízisnek. Több olyan társunk is van, aki veseátültetett, de nem dializált egyetlen napot sem!
  • A dialízissel meg lehet gyógyulni?

    • A dialízis életbentartó kezelés, nincs gyógyító szerepe. Ritkán előfordul, hogy néhány kezelés után a vese „magához tér”. De ebben az esetben valószínűleg akut, és nem krónikus veseelégtelenség van a betegség háttérben.
  • A transzplantáció után teljes életet tudok élni?

    • A sikeres műtéti beavatkozás után néhány, nem megterhelő szabály betartása mellett teljes életet lehet élni!
  • A transzplantáció vagy a dialízis biztosít számomra jobb életkilátásokat?

    • Átlagosan nyolc hónappal a transzplantáció után jobbak a túlélési esélyek, mint dialízis esetében.
  • Mi tehetek, ha félek a transzplantációtól, illetve annak következményeitől?

    • Ez teljesen természetes érzés! A számunkra ismeretlen dolgok félelemmel tölthetnek el bennünket. Ha ilyen érzések merülnek fel Önben, akkor javasoljuk a kapcsolatfelvételt olyan emberekkel, akik már sikeresen túl vannak a transzplantáción. Ebben alapítványunk örömmel nyújt segítséget Önnek. A Transzplantációs Klinikák orvosai pedig nap, mint nap több tucat szervátültetett embernek adnak szakszerű támogatást (csak a budapesti Klinikán 2014-ben közel 3000 szervátültetett folyamatos gondozását látták el), így a leghitelesebben ők tudnak felvilágosítást adni a megelőző vizsgálatokról, a műtét menetéről, valamint a műtét utáni időszakról is.
  • Mi van akkor, ha már hallottam rossz végkimenetelét egy-egy szervátültetésnek?

    • Kivételek mindig vannak az élet minden területén, így a transzplantáció esetében is.
      Amikor egy műtét kedvezőtlen kimenetéről szerzünk információt, akkor kívülállóként nem mindig ismerhetjük a pontos okokat, így azt sem, hogy esetünkben ezek, a kedvezőtlen kimenetelt eredményező előzmények fennállnak-e. Kérjünk pontos információt, olyan hiteles szakemberektől (orvosoktól), akik tapasztalattal, netán gyakorlattal rendelkeznek a szervátültetés, valamint annak elő-. és utógondozása területén, így hiteles, pontos adataik vannak a terület műtéti, valamint a műtét utáni statisztikáiról!Mindenekelőtt pedig legyünk pozitív várakozással! Magyarországon az 1970-es évektől folyamatosan hajtanak végre sikeres szervátültetéseket, és az elvégzett műtétek csekély részénél lép fel bármiféle komplikáció.
  • A donor számára jelent-e bármilyen egészségügyi kockázatot egy vesével élni?

    • A donor minden esetben alapos kivizsgáláson esik át, hogy eldöntsék alkalmas-e az adott szerv adományozására.
      Minden élődonoros szervátültetésnél a donor egészségének védelme elsőbbséget élvez a szerv átültetésére váró beteggel szemben. Tehát, ha fennáll a kockázata annak, hogy a tervezett operáció a legkisebb mértékben is veszélyezteti a donor egészségét, akkor a műtétet nem végzik el!
  • Amennyiben két ember eldönti, hogy vállalják az élődonoros szervátültetést, akkor mi a teendőjük?

    • Ahhoz, hogy a műtét elvégezhető legyen a szervátültetésre szoruló betegnek először is fel kell kerülnie a transzplantációs várólistára. Aki a szervet adományozni szeretné annak fel kell vennie a kapcsolatot az adott Transzplantációs Klinikán illetékes koordinátorok egyikével ( a koordinátorok elérhetőségei a klinikák honlapjain megtalálhatók), és a donációs szándék jelzése után el kell végezni a kötelezően előírt specifikus vizsgálatokat.