Kuratórium tagjai

akos

Csuti Ákos
A történetem egy átlagos sztori. Anyai ágon öröklődő vesebetegségem van, amely kapcsán sokáig reménykedtünk, hogy annak átka rajtam nem fogant meg. Azonban mégis. 29 évesen diagnózis, 3 évig kontrollvizsgálatok, fél év hasi dialízis, majd 2008 novemberében transzplantáció. Élődonoros, a vesét Emesétől kaptam, a nővéremtől. Nehéz erről írni, mert bár több évig tartott, mégis egy pillanatnak tűnt. Végig mellettem álltak azok, akik szeretnek, akikre tudtam, hogy igazán számíthatok. Egy percig nem volt kérdés, hogy lesz új vesém, egy percig nem volt kérdés, hogy családtagtól. Nem voltak hosszas egyeztetések, megbeszélések, csak egy eldöntendő kérdés, amire elsőre igen volt a válasz. Sokszor nehéz helyzetek ezek, azonban számunkra így volt természetes. Ilyen közegben, ilyen családban nőttünk fel. Személy szerint, én is bármelyik barátomnak kérés nélkül felajánlanám, ha lenne mit. De nincs. Így nem marad más hátra, mint hogy erre az egyre vigyázzak.
kata

Hollós Kata
Az én tüneteim 2003-ban kezdődtek. Sajnos pontosan csak 2005-ben derült ki, hogy mi a bajom: a fennálló I-es típusú diabéteszem mellé a veséim nem működtek megfelelően, és sajnos ekkorra már maradandóan károsodtak. Hála a gondos kezelésnek, 2010-ig gyógyszerekkel karban tudtuk tartani, azonban ekkor, 35 éves koromban, egy biopszia után egyértelművé vált, hogy transzplantációra lesz szükségem. Nálam rögtön az élő donoros átültetés került képbe, hiszen az állapotom miatt nem volt időnk várni, így viszont nem kellett egyszer sem dializálni engem. Édesanyámmal extra jó egyezésünk volt, így immár 4 éve Ő és én is kiváló egészségnek örvendünk. Én kétszer kaptam Tőle életet!A transzplantációm óta célomnak tekintem, hogy minél több embernek segítsek ezen az úton.
maria

Mátyás Mária
Második gyermekemmel voltam várandós, amikor kiderült, hogy nem élhetem majd a kismamák átlagos életét. Édesanyám betegségéről csak a korszerű genetika tudta megállapítani, hogy a ritka és öröklődő rendellenesség engem sem kímél majd attól, amin már Ő is túl volt egyszer. 15 évig élt (gondtalanul) új vesével és éppen várólistán volt újra.
15 hónapos dialízisem ideje alatt voltak nagyon reménytelennek tűnő epizódok is. Mivel kiderült, hogy ráadásként az átültetéshez szükséges adataim között szerepel egy igen ritkán előforduló egyezőség is. Ezért, hiába próbálkoztak a szűkebb és tágabb családtagjaim az élő donoros átültetés egyszerűbb lehetőségét nyújtani számomra a gyógyuláshoz. Senki nem felelt meg közülük. Aztán mégis jött a csoda! Egyik barátunk minden szempontból megfelelt. Így lettem 2013-ban, 37 évesen én is túl egy sikeres átültetésen. Az öröm pedig még teljesebb lett azzal, hogy Édesanyám is újra egészséges. Az Eurotranszplant rendszerén keresztül teljes egyezéssel új vesét kapott idén. Szeretném, ha a példám mindenki számára bíztató erejű lenne.
timea

Szanyi Tímea
Az én vesemesém 2009-ben – mint sokunknak – egy diagnózissal kezdődött.
A testi tünetek mellett a lelkiekkel is nehéz volt együtt élni. 31 évesen, egy alig 2 éves gyermek édesanyjaként, hirtelen összeomlott a jövőképem. Csak annyit tudtam, hogy nem működnek a veséim és az életben maradásomhoz heti 3×4 órában egy géphez leszek kötve.
Ezek voltak az alagutam falai. A fény pedig lassan mutatkozott meg. 2012-ben, amikor több családtagom adományozási szándéka sorra bukott meg egészségügyi állapotuk miatt, végül a gyermekem apjától kaphattam megújított és teljes életet. Az azóta eltelt időben pedig már 3 sorstársammal együtt azt is kidolgoztuk, hogy miként tudnánk segíteni, megrövidíteni azok útját az „alagúttól a fényig”, akik most kerülnek bele.